Viola mindennap láthatja a tengert,
Szaladgál és ugrál, néha homokot nyel,
Ebben a világban látott olyan napot,
Mikor nem láthatták Anyuval a Napot.
Ula boldog gyermek, szereti a málnát,
Hogyha megkívánja, puszilja mamáját.
Ha nyaralni mennek, nem öltöznek nagyon,
A nyári sapkában milyen jó a napon!
Egyik nap Uláék tengerpartra érnek,
Ő gumicsizmában kis vizekbe lépked,
Ula úgy gondolta, sokat tud a létről,
Viola kiáltott: „Gyere le az égből!”
Az ég és a tenger összefolyik távol,
Nagy titkokat vékony horizont határol,
Ula után menve, kicsi vízbe esve,
Violát nem látják, se reggel, se este.
A két kicsi lányka most az égben pancsol,
Mindkettő egy messzi végtelenre gondol,
Ugye, hogy meleg van?- kérdezi Viola,
Bizony, jó nyaralni! - válaszolja Ula.
