Csorba Csillag

"Az életben minden hullám természetű!"

Ezt már tudjuk.... ÍME ÚJRA A HULLÁM!

A kérdés most már csak az, hogy épp hol tartok benne. Odafelé vagy vissza? Lefelé vagy esetleg fel? És mindig van valami baj, amitől így se jó, sajnos... Egyszer okosak vagyunk de nem elég szépek, majd szépek de nem elég szórakoztatóak?! Hát, hogy van ez? Talán sejtem, de megmagyarázni sosem tudom...

Hát igen! Épp oknyomozást tartok. Példáúl abban is, hogy ki hogyan figyel meg engemet, mikor ki, miért nézi meg a bolgomat... Bár tudnám...:) Bár tudnám összerakni a dolgokat... Sejtéseim vannak csak, de az most mind kevés... Hiába tudom a választ, ha tudom egyátalán, akkor sem fogom tudni az igazságot... :( Ó, pedig én már azt hittem, hogy ezeken a hullámokon már túl vagyok...

Tudom, hogy az élet olyan unalmas lenne nélkülem. Főleg nekem. Ezért mindenki örömére elmondom, hogy olyan jó, hogy vagyok. Haha. Ha nem lennék akkor nem lennék se író, se olvasó. Egyel kevesebb ember menne haza az utolsó metróval, és egy műsoros esttel is kevesebb lenne az ApaCukában, mert, hogy állítólag lesz ott egy ilyen, méghozzá november 19én. Meg bizonyos emberkék nem tudnának oly csodálkozó szemekkel rám csodálkozni az utcán, vagy egy szórakozóhelyen, és még azt se tudnák megigérni nekem hogy bejelölnek az iwiwen, mert ha nem lennék bizonyára olyanom sem lenne.

Bizonyára akkor elmosogatni se lennék képes, bár az is igaz viszont, hogy rengeteg csokoládé, kappucsínó és tejes kávé, na meg margarinaos pogácsa és kakaós csiga megmaradna meg a többi ember számára. Ha egyátalán szükségük lenne rá, mivel néha úgy érzem, hogy az instand kávé, meg a csokoládé, na meg a előre gyártott péksütemények direkt nekem lettek kitalálva, mivel a társadalom többi tagja rá se nézne ezekre, mert olyan szar.  Lehet hogy tévedek, de igaz sajnos, hogy néha nagyon szar...

Viszont mikor a Batthyany téri aluljáróban eltűnődve nézem a HÉVről kiáramló embereket, akkor tudom nincs tökéletesebb dolog mint kávét inni, és pogácsát enni. Sokszor elgondolkozom, vajon miért gyűjti össze a hév ennyire a lehető legkülönbözőbb embereket? És mind egy dolgot akarnak. Le és felszállni. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem ezt akarja azon a helyen. Legalább is bennem csak a gondoltat fordul meg néha, hogy bár csak felszállhatnénk! Viszont mások felszállnak, fel akarnak szállni, amit előbb-utóbb meg is tesznek. Mint ahogy múltkor az a babakocsival és egy nagyobb kisgyermekkel sprintelő anyuka! Érdekes volt!:D De már nem érték el azt a hévet sajnos... Meg láttam ott kis török lófarkat hordó kiborotvált fiúkat is, meg indiai pöttyöt a homlokán hordó szőke lányt. Csak ültem és néztem.

Ha nem lennék ezt se látnám. Az biztos. Ó, hát milyen jó, hogy vagyok! Nem igaz? :)

A kép meg nem a hév, de eléggé a "FURCSA emberek" kategória! Az egyik néni már igencsak rosszallóan tekintett rám, bizonyára értezte, hogy lefotózom, ezért se lett olyan éles a kép, mert nem akartam feltűnően fotózni! hihi! De egy biztos, élőben durvább volt a látvány, mint a képen. Képzeljétek el!:P Jó éjszakát!

Kicsit fáradt vagyok. És kicsit izgatott. De szeretni tényleg jó. Ez csak egy olyan általános igazság, mindig meg kell említani! Így van ez!

Kár, hogy mindig önbizalom hiányom van, ezért készítek magamról állandóan, na most hogy nézek is fotókat. Na jó nem olyan betegesen, leszokóban vagyok, mostanában igyekszem azonnal letörölni öket:) Ja meg ez a félelem is. Kiskoromban mindig attól félem, hogy kigyullad a lakásunk, erre most kigyulladt egy lakás a házban. Meg rüheltem a balett órákat, erre most balett órákra járok. Nem szerettem lefeküdni, na valjon mit csinálok most? Hát így van ez. Sajnálom ha most csalódást okozok valakinek hogy nem tudok semmi értelmeset kicsikarni magamból. Hát bocs. Sajnos így van ez!

A macskák már csak olyanok akár az emberek. Szeretnek szeretve lenni. De ahhoz, hogy igazán boldogok lehessenek szükségük van gazdára, és hogy biztonságos otthonra találjanak. Nekünk embereknek is fontos az otthon, és hogy szerető emberek vegyenek körül minket.

De csak azt a macskát lehet befogadni, aki hagyja magát! Az a macska aki feladja a reményt, hogy valaha is befogadják, és hogy ezáltal megváltozzon, és képes legyen szelíd szobatiszta cicává válni, azt soha nem fogom befogadni. Kobór macskákat nem etetek. Nem is érdekelnek. Éljenek úgy ahogy akarnak. Úgyis hamar feldobják a talpukat. Sajnos. Az én cicáim nem ilyenek. Mindegyik küzdött. Azért, hogy boldog lehessen. Szeretetre méltó volt, hogy szeressék. Nem adták fel a reményt. Mint a képen Pötyike is. Ha kellett inkább a hideg beton párkányon aludt, csak mert annál a háznál adtak neki egy falat kaját. De nem állt tovább csak várt. Egy nap, két nap, egy hét. Mindenkinek hagyta magát megsimogatni. És dorombolt. Aztán lett is gazdája, mert bízott, mert akart gazdát. Igenis lehet tanulni a macskáktól, bár állatok. Lehet tanulni kitartást, szeretetet, eleganciát, játékot, harcot, vadságot, rugalmasságot, stb, stb. Bár állatok, de azért vannak az állatok, hogy tanulni tudjuk tőlük. Hogyan kell ártatlanúl élni.

Egy macska is lehet depressziós?

Góliát megélte a legnagyobb tragédiát, amit csak egy szobacica herélt kandúr megélhet! Derült égből villamcsapásként kidobták az utcára a jól megszokott otthonából, a hóba-fagyba. Hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy ő újra bízzon abban, hogy biztonságban van. Dédelgeni kellett, és szeretgélni, de ő folyton attól félt, hogy mi is csak becsapjuk, és elhagyjuk őt. Nagyon félt, de már megnyugodott. Újra boldog tudott lenni.

Morcellát meg kiközösítette az anyja. Nem tudjuk miért. Két másik testvérét még szoptatta, őt meg már nem engedte közelébe. Akkori gazdája szerinte nem úgy viserkedett, ahogy kellett. Ígyhát nagynénikéje szoptatta tovább...:)

Auguszt meg munkamániás lett, miután befogattunk még néhány cicát melléje, és ő ki nem állhatta őket, és folytonos bizonyítási vágy hajtotta, hogy bebizonyítsa, hogy még mindig ő a legtökéletesebb macska. Ez nem vicc. Tényleg! Mindennap hazahozott egy egeret nekünk. Aztán szemrehányást tett szintén nekünk, hogy az egerét valamelyik másik "haszontalan" eszi meg.

Frenky meg hiába különleges, kék szemü jegyes cica, ő is kóbór cicaként kezdte a pályafutását. De hamar rájött, hogy igen csak szobacica géneket örökölt, bár a kertet ő se cserélné el semmire.

Még szerencse, hogy a macskák nem tudnak alkoholisták lenni! Bizony. Még ejedt egerett se esznek... Azért igencsak tanúlhatnánk ebböl is tőlük!

Tehát, minden ember macska, minden macska ember. Persze mondhatjuk ez az állítás nem mindig állja meg a helyét, hiszen lehet olyan ember is aki nem macska. Példáúl róka. Meg az se igaz, hogy egy macska lehet ember is. Persze. Tudom. Na és? Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogyebben a lényegben igaz! Az emberek néha macskásak, a macskák meg néha "emberesek". És tényleg lehet tanulni tőlük. Ha csak nem kóbór macska. Akkor nem lehet tanulni tőle. Segíteni se lehet. Mivel nem mond semmi. Mert fél, elmondani mit érez. Mert gyáva, mert "plömplöm", mert elhagyta magát. Feladta a reményt, hogy valaha gazdáját szertő házimacska lehet belőle, olyan akit mindenki szeret és nem csak belerugnak az emberek. Akire akár büszkének lehet lenni. Aki tud küzdeni. Szóval ha nem ilyen, akkor nem kell. Nem tudom sajnos befogadni...