Mint a csúnya albatrosz fióka,
Ki szárny szegve élt parton mióta
emésztve szülei
erényét, s bünteti
őket, mert kell neki… az út,
hol keltheti a bút,
mi csókba szorult,
szem-be-komorult,
Nem tudva, hogy kiderül,
Lidérc dactól menekül,
S vert anyjától kirepül,
…
Szerette őket egyedül,
Végtelenül.
Sebekből égő egyszerű szent vallomás,
Nem lesz ez érett nagyszellemű alkotás,
Csak transzban látott látomás
Fejemben kínzó rút öröm,
Torkomat vízzel öntözöm,
Mert ezt kívánja ösztönöm,
Ledobva mézes köntösöm,
Mert nem vagyok kedves, nem vagyok szép,
Látva leszek én a tiéd,
Merőben új, merőben álnok,
Tétlen szívvel eléd állok.
Nihilbe írás, elég a szó,
Stílustalan hal a való,
Siket siker,
Visz el! Sugallsz,
Céltalanul égő kudarc!
Albatrosz lány volt légben,
Csillagokra nézve szépen,
De hazudtatok!
Hazudtatok!
Hazudtatok,
Nékem.
