*
Amikor már minden más,
Túl sok súlyban csalódás,
Hitevesztett szemhunyás,
Áthat a holt-kor-sugár.
Nem felejtem mit mondtak,
Kik ide taszítottak,
Kés élével kicsaptak,
Hogy, mámoros maradjak.
Alvó világ elborít,
nyitott szemmel nem tanít,
Megfigyelve tényeken
Nem értem a lényegem.
Azt tudom, sok ember van,
Szívük dobban unottan,
Tudom a Föld, hogy riad,
S vajon miért nem vigad?
Ismerjük a face-eket,
Távoli tűz fészkeket,
Sírokat mi építünk,
hogy ne vesszen érdemünk.
*
