Vége van. Megmondhatom, nem leplezem. Ifjabb lélek lettem-e? Még nem tudom.
Nélküled így pártalan csak öntözöm, Rejtegetve tükrözöm meg önmagam.
Véltem azt, hogy bennem él hit, bár a mag földbe téve úgy maradt, mint vak remény.
Dermedezve változom, de baj vidít, ja, talán mert nem telít,ha álmodom.
Engedem, jó tiszta légy, és elmegyek. Mocskaidban elleszek azt mondva: „kéj”.
Félreraktam rendszered. Az ösztönöm úgy szabad: nem őrködöm, és fesztelen
belátok az éj mögé. Sötétben új lelkem bátor fénybe nyúl, és tükröt ér.
Sorsom tán, hogy elbukom, beismerem. Játszom egyet, Istenem szeret tudom.
Így nem kell a végtelen, mert gyermeki határok közt lesz teli az életem.
