Csorba Csillag

Egyszer egy róka meglátott az erdőben egy farkast. Nyomban üldözőbe vette. A farkas ijedtében felszaladt egy fára. A róka a fa alól udvarolt neki, hogy jöjjön le.
- Gyere le Te szépséges farkas, Te éjszakák üvöltő gyönyöre! Te szépséges karcsú farkas! Gyere le!
- Nem. Nem jövök. Félek tőled. – makacskodott a farkas a fán.
- Tőlem? Hát tőlem nem kell félni, én csak egy róka vagyok!
- De! Na jó, akkor csúnya vagy!
- Hogy lennék már csúnya? – nyájaskodott tovább a róka –Hát nézd meg milyen szép színű a bundám?! Élénk vörös! Sokkal szebb színű ám, mint a Te ócska szürkéd! Teli van élettel, erővel, a nyár színe a szenvedély színe, nem ilyen elha…
- Fújjj!
- Akkor nézd meg a farkamat! Milyen szép vastag és lompos, és nézd itt a farkam vége másmilyen, itt fehér, és nézd, hogy fel tudom borzolni! Nem ám olyan satnya kis farkas farok ez!
- Nem akkor sem! Akkor sem jövök le, fújj!
- Igazán mit csökönyösködsz! – szólt hírtelen, a fa alá lépve a farkas anyukáka – Akarhatsz jobbat ilyen kérlelőnél? A rókabunda nekem is ínyemre való! Igazán mit akarsz? Nagyon jó parti lenne!
- Farkast akarok! Farkast! Olyat mint én! Farkast! Egy szép farkas fiút. Fehér pofikával, világos szemekkel és fekete kontúrral a szeme körül. Na és persze cirmos bundával és hosszú vékony lábakkal, ja és legyen cirmos a mellső lába, az olyan szexi. És gyönyörű hangon fog üvölteni nekem. És nem csak nekem, az egész erdő csodálni és hallani fogja a hangját!
- Na ne bolondozz már édes kis lányom ilyen farkas nincs is. Kevés a farkas, nem tudtad? Gazdasági vállság van. Kihalandó faj. Farkas infláció.
- De… én… farkas…
- Ez sajnos családi vonás náluk. – szólt a rókának, a bokorból előmerészkedve, fontoskodva és baráti hangvételben a nyuszi. – Emlékszem, már a nagyapja is farkas volt!
- Csakugyan? – csodálkozott a róka. – Ebben az esetben inkább lemondok róla. Most jut csak eszembe, ehetek mást is vacsorára. - és mélyen a nyuszi szemébe nézett.

- Anyu! A tündér lányok sosem lesznek szerelmesek? – faggatta öt éves korában anyukát Szende Tünde.
- Nem tudom kislányom, én még sosem voltam tündér, nem tudom.
- Deee, tudnod kell! Ki lesz egy tündér lány férje?
- A tündérek… - kezdte kissé türelmetlenül Tünde anyukája – Tudod ők egy másmilyen világban élnek, sokszor egyedül egy üvegpalotába zárkózva, vagy csillogó társaságokban csillogtatják erejüket, vagy csak repkednek az égben, hogy kin kell segíteni. Elfoglaltak nagyon, nem szeretik feladni a szabadságukat, ezért aztán általában nem mennek férjhez, és nem is szerelmesek.
- De jó nekik. – mondta szomorúan, a kicsi Szende Tünde. – Akkor én így sosem leszek tündér. Bárcsak nem lennék szerelmes!
- Ó dehogy, ne mondj ilyen butaságot! Te még nem is voltál szerelmes, nem is tudod milyen az!
- Dehogy nem, már nagyon rég tudom. – mondta elkomorodva a kis tündér jelölt – Most is szerelmes vagyok nagyon!
- Na és kibe?
- Hát nagyon szerelmes vagyok, öt fiúba is! A debreceni Sebibe, az ovis Jancsiba… a másik három „titkos”. - Szende Tünde anyukája mosolygott, de nem szólt semmit. Gondolta nem beszél a szerelemről. – Ugye ez szerelem? Jancsival már elvesztettem a szüzességemet asszem… szerelemből puszit nyomtam az arcára. Már nem vagyok szűz, de nem is baj, én úgysem „szűznek” születtem. De már sosem lehetek szűz? A tündérek szüzek? Én gyenge vagyok, hogy tündér legyek, nekem csúnya titkaim vannak. Szerelmes vagyok. Nem érdemlem meg, hogy tündér legyek.
- Ne aggódj, hallottam már tündért, aki szerelmes volt egy negyven éves gyerekbe.
- Sosem nőtt fel? Azt hogy csinálta? Nekem is kéne ilyen varázslat.
- Hát úgy, hogy beleszeretett kisfiú korában a rajzfilmekbe, és csak egész nap csak azokat nézte, és rajzolta. Igen, először nézte őket, nap mint nap, aztán elhatározta, hogy ő rajzfilmkészítő lesz. És csak rajzol, rajzolt, és közben elfelejtett felnőni, kisfiú marad még negyvenévesen is.
- És a tündér?
- Kajlának hívták, és Óperenciás tengeren túl lakott, rettentő messze Nagyon híres és gazdag tündér volt, de már majdnem negyven éves volt, és magányos. Borzasztóan unatkozott, hát egy nap rajzfilmkészítő versenyt hirdetett. „Az a felnőtt, aki a legjobb rajzfilmet csinálja a gyermekeknek, az nyer!” A negyvenéves kisfiú nyerte meg a verseny, és elutazott Kajla tündér birodalmába, ahol azonnal egymásba szerettek.
- És elvette feleségül a fiút?
- Nem, azt a fiúnak kellett volna, de ő még gyerek volt, és a gyerekek még nem házasodnak. Kajla ezért meg is haragudott rá, és megparancsolta neki, hogy azonnal nőjön fel. A fiú cserébe fiatalságot kért a tündértől, így Kajla húsz évessé változtatta.
- És akkor megkérte a Kajla kezét?
- Nem. Elhagyta.
- ???
- Meglátott egy csodaszép húszéves tündérlányt, és mindketten egymásba szerettek, szerelem első látásra!
- Jajj, de kár! Akkor ők összeházasodtak, ugye?
- Nem, nem ők sem. A fiú még nem volt túl lelkileg, a Kajlával való másféléve tartó kapcsolatán, a tündér lány szíve meg nem volt teljesen üres, átok ült rajta. Már tizenegy éve, tizenegy hónapja és tizenegy napja egy árnyképbe volt szerelmes. A fiú csak az árnyképre hasonlított, de nem volt az.. aki... belebetegedett.
- A tündér lány? Ő sem lesz már igazán szerelmes?
- De biztos, csak ő tündér…
- És Kajlával mi lett?
- Halálos beteg lett. Elvesztette a szépségét, a vagyonát, és persze legelőszőr a varázserejét. Tönkrement, és meghalt.
- Neee, az nem lehet! Azt neee! Ne így legyen vége, szívd vissza!
- Na jó, a fiú visszament hozzá, és még romjaiban is szerette Kajlát, az utolsó leheletéig. Elment érte a korházba is, és kitartott mellette. Így még szebb volt neki elgyötőrve, nem volt már gőgös és hatalmas tündér. A szerelem meggyógyította a Kajlát, és egy kislányt szült neki. A fiú boldog volt, hogy gyermeke van, mert volt kivel rajzfilmet nézni, Kajla viszont nem mindig örült, neki, mert nem csináltak mást, csak egésznap a tévét nézték.
- Hisztizett?
- Igen. Hisztizett.
- Ő is hisztis tündér? Vannak hisztis tündérek? - örömködött a kis Szende Tünde.
- Előfordul.
- És a fiatal tündér lány?
- Ő tényleg meghalt, az átok elvitte. A szerelem tovább segítette, de ezt senki sem tudta. A tündérek nem szerelmesek, nem mondtam már?
- De hát Kajla is szerelmes lett, és lett férje is.
- Akkor már nem volt tündér.
- Tündér akarok lenni, szerelmes tündér! – kiáltotta a kislány, és majdnem hulltak a könnyei – Miért ilyen rossz tündérnek lenni, miért szenvednek a tündérek…? Ne, ne, ne válaszolj, Anyu! Meghalok.