Talán ha látnálak,
Talán ha tudnám, hogy miért imádlak,
Megbántva rúgnálak.
Eszemet veszélybe sodorná szeszélyed
Égiek erénye védene
Csak tőled.
Légy bátor, fuss a halálba,
Nem baj ha lárma
Vesz körül,
Nincs magyarázat, ez az alázat,
Téged szeretni jó gyalázat!
„Felfogod a világot? Ott van benned. Azt hiszed mindent szabad neked? Miért akarsz mindent? Igent szabad. Mindent akarok. De nem teszek értem meg mindent. Örök nihil így a föld. Nem, nem akarok semmit... csak megtenni akarok. Örök nihil ez is és folytonos szenvedély öröm... mindig csak tovább, és tovább... de hogy hova? A pszihét keresem... a kielégülést, a kiégést, a kihülés forróságát, a beszippantó erőt.”
Szende Tünde kiskorában látott egy álmot. Talán nem is álom volt, csak egy érzés. Hófehér teret érzett maga körül. Egy kontruktivista egyentelesen fehér, élben vágott világban érezte magát, eggyé vált a térrel... benne volt, az egész teste fehér lett és egyenletes, hossú és végtelenül nagy. És ahogy így kinyúlt ebben a végtelenségbe, hirtelen minden összetömörült. Összeomlott. Kicsi lett, sötét és gyűrött. A kisujjában érezte a mindenséget. Borzalmas érzés volt ez, és a valósága, a létezése meg érthetetlen. Ésszel felfoghatatlan. Üresség. Bizsergő Nihil.
Később ez a látomása többször visszatért, mikor magára húzta a takarót. A legintenzívebben talán akkor, amikor tizenkétéves korában lázas lett. Sosem volt beteges tipus, akkor is csak az új matektanárától retteget, és félelmében végig hányta a szobát. Nem tudta mi történik vele. Nem tudta mit érez és nem volt ura a testének, amikor szétcsúszott állapotában az ágyában találta magát. Rajta kívülálló erők uralkodtak benne és mintha oda-vissza cibálta volna a ez a fekete-fehér világ.
„Hol kezdőzik a létezés? Hol van a tudat? Hol van a lélek?”
Végtelen szomorúság ült a szemében. Nem tudta mi az ami megrekedt benne, és miért képtelen a létezésre. „Hol fakad a félelem?”
Sok minden történt azóta, elmúlt a láz és az akkori félelem a matektanártól. De a létezését azóta sem találta meg... most is eltűnik a fehérségben, és összezsugorodik a sötétségben...
jing-jang... félelem!
