Kérdés.
Kérdés, hogy mindez igaz volt-e, ami ma este történt? Hogy tényleg ez "olyan" lány vagyok? "csábít vonzzz, és romlába taszít!" Míg saját maga az elcsábulásban szenved, másokat ok nélkül ostromosol a szemeivel, miközben a füstöltsajtos kenyérre gondol? Ugyan miért hagytam a Lánchíd árnyékában a boromat? Szerettem igen. Nem azt a srácot, vagy legalábbis őt nem úgy(persze, hogy szerettem mint embet). Bánt ilyenkor, hogy a pillanatnak élek, ráadásúl nem is az én pillanatomnak, a másik pillanatáért. Szeretek most is. Szeretem azt a fiút, aki elindított a Deák tér felé a metrón. ((És nem értem miért mentem mégis a Gödör felé, ahelyett, hogy jól nevelten átszálltam volna.)) Őt is szerertem! Nem tudom, hogy a gondolat volt előbb, vagy az ösztön érzése. És őt is, ki most nélkülem hódítja meg Hollywoodot, ami egy cseppet sem csodálozom. Ott volt a szemében. Az én szememet is olvasni lehet. Ott van az enyémben is a titok. Elszánt vagyok, de nem tudom mire. De tudom, tudom, mindet ő értünk! Az egész világot akarom! És hiszem hogy jó, ...jó lesz nekünk.
